2014. február 9., vasárnap

25.rész - Mert mindenkinek van egy 2. esélye

Közben kaptam egy sms-t Zayn-től, hogy fél óra múlva vacsizni megyünk ott lesz Harry, Liam, Louis és Niall is. Fogtam maga és elkezdtem készülődni. Elmentem fürdeni. Igazán megvallva semmi kedvem nem volt menni főleg, hogy Niall is ott lesz. De hát nem vagyok udvariatlan ha már meghívtak akkor elmegyek. Mikor végeztem a fürdéssel elkezdtem öltözni.
*Ruhám*
 
Aztán lazán kisminkeltem magam és vártam Zaynt. Olyan fél 8kor meg is jött. Beszálltam a kocsiba és egész
úton gondolkodtam. Megálltunk és Zayn szólt.
-Gyere!-szólalt meg és nyitotta ki a kocsiajtót.
-Menny csak előre.. Mindjárt utánad megyek.-szóltam neki.
-Hát jó..
Még percekig gondolkoztam mikor úgy döntöttem, hogy bemegyek. Akkor jöttem rá, hogy ez nem is egy étterem de nem foglalkoztam inkább vele. Beléptem az ajtón és mikor körbenéztem a sötétbe az egyik fénnyel teli sarkon megakadt a szemem. Niall ott ült és elkezdett gitározni és közben a You and I-t énekelte. Sok gyertyából ki volt rakva, hogy ,,Sorry! I very very love You!" Amikor elolvastam könnybe lábadt a szemem. Niall a mellette lévő asztalról felvett egy rózsát és odasétál hozzám.

-Ne sírj! Sírtál te már eleget!-ölelt át.
-Ez csodálatos!-motyogtam.
-Neked bármit.-nyújtotta át a rózsát és megcsókolt.
Lassan egyre hangosodva elindult egy zene. A kedvenc dalom volt az. (lásd:zenelejátszón a 6.)
-Egy táncra kisasszony? -hajolt meg előttem Niall és nyújtotta felém a kezét.
-Persze!-pukedliztem és fogtam meg a  kezét.

Odébb sétáltunk és elkezdtünk táncolni. Órákon át csak táncoltunk, táncoltunk és táncoltunk egészen addig míg az össze gyertya el nem aludt. Niall hazavitt, hisz másnap már mentünk a turnéra.

Reggel felkeltem és egyből elmentem fürdeni.Utána gyorsan összepakoltam mert Zayn már toporgott. Soha nem pakoltam még ennyi cuccot.(kivétel mikor költöztem) Anya kivitt minket a reptérre elbúcsúztunk és már mentünk is a magánrepülőhöz. Az első fellépés Dublinba volt. Na igen Írország! Alig vártam, hogy lássam Niall. És mikor oda értünk a többiekhez rögtön Niall nyakába ugrottam. Ott volt mindenki akinek ott kellet lennie. Egy dolgon nagyon meglepődtem. Lisa, Harry-t ölelgette.

-Lisa!-kiáltottam.
-Jaj Trina!-szaladt oda hozzám Lisa.
-Te és Harry mióta?-suttogtam.
-Hát...Tegnap óta.-pirult el.
-Mi a téma?-jött oda Harry és karolta át Lisat.
-Semmi.-kacsintottam rá Harry-re.

Közben megérkezett a pilóta mi pedig felszálltunk a gépre. Én Niall-el ületem, Lisa Harry-vel, Zayn Louis-sal, Liam Joshal. Egész úton viccelődtünk beszélgettünk és stb. Volt alkalmam legyőzni a repüléstől való félelmemet.  Mikor megérkeztünk több 100 rajongó volt ott a repülőtéren. A nagy fekete autók kint vártak minket. Amikor mentünk ki a kocsikhoz egy lány meglökött és majdnem elestem Niall megfogott és a lány bocsánatot is kért kapott egy aláírást Niall-től és már mentünk is ki.  Elvittek minket a nagy arénához. Ott is már több 100 rajongó volt. Lepakoltunk a fiukkal és elmentünk megnézni a színpadot. Már rakták össze javában. Paul jött oda a fiúk mondta, hogy 2kor a közelim plázába dedikálásra kell menniük. Na igen dugig volt a pláza. A fiúk leültek az asztalhoz és már ment is a sor.  Mikor kimentünk a plázából egy megszólított.

-Szia. Te vagy Trina?
-Igen.-fordultam meg és 3 lány állt ott.
-Csinálhatunk veled egy képet?-kérdezték.
-Persze.-mondtam és közben gondoltam, hogy miért éppen velem.
-Nagyon mázlista lány vagy!-mondták és össze álltunk egy képre.
-Köszönöm.

Lisa csinált rólunk egy képet. Miközben beszélgettünk Paul odajött hozzánk és félre hívott minket, hogy a maradt 20 jegyet (ami igen ritka) osszuk szét. Oda adta nekünk a jegyeket és mi már mentünk is.
-Egyébként van jegyetek a koncertre?-kérdeztem a 3 lánytól.
-Nincs...Anya nem tudta megvenni...-mondták szomorúan kórusba.
-Tessék 3 jegy! Várunk szeretettel titeket.-nyújtottam át.
-Úristen!-kiáltották.-Köszönjük szépen.-öleltek meg mind a 3-an.

Még volt nálam 10 jegy. Sok lány volt de nehezen találtunk olyanokat akiknek nem volt jegyük. De attól függően elosztogattuk a jegyeket. olyan 7 óra fele vége lett a dedikálásnak és együtt a fiúkkal mentünk vissza az arénához. Paul mondta, hogy hivatalosak vagyunk egy bulira mind. Gyorsan összeszedtük magunkat és felöltöztünk mi csajok.
*Lisa ruhája*
Beautiful dress
*Jessyca ruhája*
*_* perfect dress *_*
*Amanda ruhája*
Untitled
*Kelly ruhája*
AMAZING *-*
*Én ruhám*
☾| Tumblr

Egy koktél klubba mentünk ahol a fiúk egyik ismerőse várt minket.  Nem ittam sokat 1-2 koktél ittam meg. De egyáltalán nem voltam dűlőn. Körülbelül 11 óráig voltunk ott mivel másnap elkezdődött a próba meg minden egyéb más. 4 napon keresztül próbáltak a fiúk és minden este hulla fáradtak feküdtek le.

2014. január 28., kedd

24.rész - Miért?

Kissé nehezemre esett megírni ezt a részt mert igazából fáj... De hát ilyen kell bele...!:3<3 Jó olvasást!:)


*Lisa szemszöge*

-Ne sírj!-váltak el ajkaink.
Én csak átöleltem.
-Gyere menjünk le. A többit majd holnap megbeszéljük.-mondta és össze kulcsolta a kezét az enyémmel.
Elindultunk a lépcső felé.

*Trina szemszöge*

Mikor lementem elindultam megkeresni Niall-t. Mikor otthagytam már kicsit ittas volt. Mikor megláttam egy szőke csajjal táncolt, próbáltam oda menni hozzájuk de nem tudtam. Közben ők elmentek. Kerestem őket egy jó 10 percig de mikor megtaláltam őket ott csókolóztak. Rögtön sírni kezdtem.

-Ez mi?-kiabáltam és abbahagyták.
-Semmi!.-lépett oda hozzám Niall.

Én elfutottam egyenesen az ajtó felé. Kifutottam onnan pedig jó messzire.

*Lisa szemszöge*

Mikor lementünk a lépcsőn láttam, hogy Trina kiszalad az ajtón sírva. El engedtem Harry kezét és Trina után futottam. Sajnos én jóval lassabban futottam mint Trina. Ezért nem is értem utol. Visszamentem és megkerestem Niallt.

-Mit csináltál?-léptem oda hozzá.
-Egy lánnyal csókolóztam...-fogta meg a fejét.
-Te mit képzelsz?-pofoztam meg.
-Sajnálom.
-Hol az a csaj? Miért mászott rád?Miért hagytad magad?-toporogtam.
-Ott.-mutatott félre.-Nem tudom és nem tudom...-hajtotta le a fejét.
Odamentem a csajhoz.
-Mégis mit képzelsz te magadról?-rántottam meg.
-Miről beszélsz te?-értetlenkedett.
-Niall-ről.
-Ja hát elég jó volt...-mosolygott.
-Te....-pofoztam fel.
Rögtön eleredt az orrából a vér. Harry haza küldött mindenkit. Niall lefeküdt aludni. Én Zayn, Harry és Perrie elmentünk megkeresni Trinat. Sehol nem találtuk, se otthon. se Niall-nél nem volt. Olyan hajnali 3-ig kerestük. Elfáradtunk és feladtuk. Mikor vittek haza eszembe jutott valami.
-Az anyukája!-kiáltottam fel.
-De otthon nem volt.-mondta Zayn.
-Nem az. A nevelő anyukája, Kate.-magyaráztam.

Mondtam Harry-nek merre mennyen. Jó messze volt a buli helyszínétől. Mikor betértünk az utcában Trina ott sétált és vonszolta magát. Gyorsan kiszálltam a kocsiból és oda szaladtam hozzá.
-Hagyj!-lökött el.
-Trina én segíteni akarok!-fogtam meg a kezét.
-Nincs szükségem segítségre!-kiabálta.
-De! Nagyon gyenge vagy!-állítottam meg.
-Nem!-mondta és össze esett.

Jó, hogy Zayn odajött mert ő elkapta. Beraktuk a kocsiba és hazavittük. Zayn berakta az ágyba és magára hagytuk. Trisha nagyon aggódott. Harry kicsit később haza ment. Én akkor bementem Trinához és befeküdtem mellé az ágyba majd aludtam.

*Niall szemszöge*

Reggel mikor felkeltem nagyon rosszul éreztem magamat Trina miatt. Elhatároztam akkor, hogy kocsiba ülök és elmegyek hozzá. Amikor oda értem és csöngettem kirázott a hideg.Nem tudtam mit várjak tőle. Lisa nyitott ajtót.

-Takarodj!-csapta be az ajtót.
Mentem volna el de kinyitották az ajtót.
-Mit akarsz?-halottam Trina hangját.
-Bocsánatot szeretnék kérni.!-fordultam felé. Mikor megláttam nagy piros kisírt szemei voltak.
-Nem vagyok kíváncsi milyen mesét találtál ki.-mondta.
-Kérlek!-fogtam meg a kezét.
-Nem!Menny innen! Soha többet nem akarlak látni!-rántotta el a kezét és csapta be az ajtót.

*Trina szemszöge*

Mikor becsaptam az ajtót berohantam a szobámba. Rávetődtem az ágyamra és beleordítottam az párnámba és sírva fakadtam. Nagyon rosszul éreztem magam. Mikor kisírtam magamat kimentem.
-Ti hova mentek? -kérdeztem Zayn-től Lisa-tól és Perrie-től.
-Kivisszük Lisat az állomásra aztán meg megyünk Perrie-hez.
-Ja oké..Akkor ölelj meg Lisa!-mentem oda hozzá.

Ott hagytak és én egész nap csak otthon ültem. Ránéztem a twitteremre meg a facebook-ra. Sok sok értesítés jött facebokon, twitteren meg rengetegen bekövettek. Sok lány írt nekem twitteren hogy milyen mázlista vagy meg persze jött a sok utálat is. Egy lány írta hogy vigyázzak Niall-re és, hogy soha ne bántsam meg.. Akkor nagyon elfogott a sírás...

2014. január 12., vasárnap

23.rész - Lisa, ne sírj!

Mikor felkeltem Niall is aludt. Egyszer csak megszólalt a hangosbemondó.
-5 perc és leszállunk megkérnék mindenkit, hogy a biztonság kedvért kapcsolják be magukat.
Niall erre felkapta a fejét.Alig vártam, hogy leszálljunk. Bár már kezdtem megszokni a repülést de még mindig rosszul éreztem magamat.Zayn és Perrie várt minket a reptéren. Rögtön Zayn nyakába ugrottam mert nagyon hiányzott.Hazafelé én Perrievel beszélgettem. Otthon anya uzsonnával várt minket.  Zaynt kaja közben hívták.

-Szia Harry.-vette fel a telefont és kisétált az étkezőből.
Mikor megettük Zayn éppen visszajött.
-Harry volt az. Ma lesz nála egy buli és mind megvagyunk hívva.-ült le.
-Szerinted Lisa jöhet?-kérdeztem.
-Ja el elfelejtettem Harry külön mondta, hogy ő is jöjjön.-vakarta meg a  fejét.
-Akkor felhívom.-szaladtam ki.
Kimentem és hívtam Lisat.
-Szia ma Harry-nél lesz egy buli és téged is meghívott.-mondtam neki mikor felvette.
-Hali. Ugye csak viccelsz?-emelte fel a hangját.
-Nem! Pakolj össze és szállj vonatra.
-Jó jó! Akkor nálad alszok?-kérdezte.
-Igen. Na puszi szia!-köszöntem el.

Olyan 4 óra fele mentem ki az állomásra. Lisa nagyon örült nekem. Hazafelé Harryről beszélgettünk. Mikor hazaértünk mentünk készülődni. Niall és Zayn már egy órával hamarabb készen voltak.  Mire mi készen lettünk Perrie is ott volt. Felvettük a ruhánkat és mentünk.
*Lisa Ruhája*
X
*Én ruhám*
👗

-Csodálatos vagy!-lépett oda hozzám Niall.
-Köszi.-csókoltam meg.
-Na gyertek.-fogta meg Zayn Perrie kezét.

Elköszöntünk anyától és kocsiba szálltunk. Nagyon nem figyeltem az időt így enmtudtam mikor értünk oda. Mikor oda értünk ott voltak a fiúk: Harry, Louis, Liam. Ja és persze ott volt Eleanor és Sophia is. Sőt Josh és Andy is ott volt. Lisa kicsit zavarba volt mikor meglátta Harryt. Harry a buli elején még csak oda se ment Lisahoz.Még jöttek egy páran a buliba este. Szegény Lisa ott ült és nézte, hogy Harry más lányokkal van.

-Ne szomorkodj!-ültem le mellé.
-De, de ,de......-folytatta volna de elfogta a sírás.
-Jó, jó! Gyere menjünk egy szobába.
Felsétáltunk a lépcsőn és bementünk egy szobába.
-Nyugi! Hülye ha nem megy oda hozzád.-simogattam a hátát.
-De ő túl tökéletes én pedig egy senki vagyok.-sírt tovább.
Én csak átöleltem és vigasztaltam.  Már körülbelül 10 perce voltunk fent a szobába. Kopogtak.Harry volt az.
-Á Trina téged kerestelek! Egy szőke csaj nagyon rá van szállva Niall-re.
-Ó... Mindjárt jövök.-súgtam Lisanak.
*Lisa szemszeg*

Mikor Trina kiment én csak a padlót bámultam. Éreztem, hogy Harry még a szobába van ezért nem akartam sírni.
-Mi a baj?-ült le mellém Harry.
Nem tudtam megszólalni mert tudtam, hogy rögtön elsírom maga.
-Na mondd már!!-karol át.

Ekkor elsírtam maga. Harry felemelte a fejemet. A hajamat kiseperte a szememből és a könnyeimet letörölte. Rápillantottam és elmerengtem a szemében. Közeledett az ajka az enyémhez és végül megcsókolt.  Minden rosszat elfelejtettem és csak a csókra tudtam gondolni.Akkor csak ő volt nekem. Másra nem is tudtam gondolni csak is rá!♥

2014. január 11., szombat

22.rész - Horan Family

Megvacsoráztunk aztán mentünk vissza Niall-hez. Mikor haza értünk ott volt Greg és Denise meg persze a kicsi Theo is. Megismertem őket és Theoval nagyon sokat játszottam. Niall csinálta a rengeteg képeket. Aztán megkérte Greg-et, hogy csináljon 3nkról képet. Theo az ölembe volt Niall pedig hátulról átölelt.

-Mutasd.-mentem oda Greghez.
-Tessék.-adta oda Niall telefonját.
-Nagyon jó kép lett.-szólalt meg Niall.

Theo majdnem kiütötte a kezemből a telefont annyira kapálózott. Gregék is ott aludtak mint ahogy mi. Niall csinált egy képet amin én és Bobby voltam. Időzítővel még családi képet is csinált. Theo lassan álmos lett ezért Denise előtte megetette aztán letette aludni. Denivel nagyon jóba lettem. Greg és Bobby is nagyon közel kerültek hozzám. Tényleg olyan volt mint egy nagy család.Deni ugyebár elment aludni Theoval így Greg is ment utánuk. Bobby már fáradt volt így ő is ment. Niall viszont éhes volt ezért ő evett. Én addig megágyaztam és átöltöztem. Niall mikor bejött gyorsan átöltözött és befeküdt mellém. Niall még mesélt nekem a kiskoráról de közben elaludtam.
Reggel mikor felkeltem Niall mellkasán feküdtem. Ő pedig simogatott.

-Jó reggelt hercegnőm!-puszilta meg a homlokomat.
Átöltöztünk és kimentünk a konyhába. Bobby Denivel csinálta a reggelit Greg pedig Theoval tvzett.  Én leültem a csöppséggel játszani Niall pedig természetesen segített a konyhában. Greg még éppen ébredezett viszont Theo nagyon eleven volt. Kicsit énekeltem meg dudorásztam a kis manónak.
*Niall szemszöge*

Apával és Denivel csináltam a reggelit.
-Gyönyörű hangod van.- mondta apa Trinának.
-Köszönöm.-kiabálta a nappaliból.
-Csodás lány kisfiam.-súgta nekem apa.
-Igen az! Olyan jól bánik Theoval és Theo ezért nagyon szereti.-lépett oda hozzánk Deni.
-Tudom. Imádja a gyerekeket és nagyon jó természete van.
-Egyébként mikor tervezitek, hogy a 2 család találkozzon?-kérdezte apa.
-Te már találkoztál a családjával.
-Tényleg?
-Igen, Zayn a testvére és Trisha az anyukája.
-Nahát.- lepődött meg apa.
-Zayn? Tényleg? Szóval ő is olyan Malik!-mondta Deni.
*Trina szemszöge*

A konyhába sugdolóztak. De mikor oda mentem már abba hagyták és készen is voltak a reggelivel. Palacsinta volt juharsziruppal. Theo répás bébipapit kapott de egy kicsit azért evett a palacsintából is. Mi Niall-el reggeli után mentünk pakolni mert a 2 órási géppel mentünk haza. Már csak 2 nap volt és turné. Mind kijöttek velünk a reptérre még Theo is mivel nem akart aludni.

-Fantasztikus lány vagy!-ölelt meg Bobby.
-Köszönöm.
-Nagyon örülök, hogy meg ismertelek Trina..-jött oda Greg.
-Nagyon nagy szíved van és jól is használod. Köszönöm, hogy megismerhettelek.-ölelt meg Deni.
-Én is köszönöm, hogy ebbe a családba is tartozhatok mostantól.
-A saját érdemed és persze Niallé is.
-Na szia kis csöppség majd turné után találkozunk baba.-öleltem meg.
-Vigyázz a fiamra.-mondta Bobby.
-Rendben.

Még Niall is elbúcsúzott mindenkitől. Majd mentünk a jegyekért aztán felszálltunk a repülőre. Kissé fáradt voltam így aludtam az út közben.

21.rész - Irány Írország

Most komolyan olyan nagy kérés 1 hozzászólás? Ne csináljátok már.. Agyon írom magamat és te folyamatosan olvasod és mégse írsz semmi hozzá.... Azért ne már... Szerintem igazán nagy dolog egy hozzászólás számodra... Itt az új rész olvassátok szeretettel.!:)♥


Még 2 óráig beszélgettünk. Utána lefeküdtünk aludni. Reggel mikor felkeltem Niall simogatott.

-Jó reggelt.-csókolt meg.
-Neked is.- mondtam. Abban a pillanatban anya kiabált: -Gyertek enni!

Niall rögtön kiugrott az ágyból. Én szép lassan mentem utána. Anya és Zayn már az asztalnál ültek. Anya rántottát csinált. Niall nagyon jóízűen evett. Reggeli után átöltöztünk.

-Még 4 nap nap.-szólalt meg Niall.
-Igen.- néztem.
-Mit szólnál hozzá ha még mielőtt elmennénk turnéra eljönnél velem a szüleimhez?-kérdezte.
-Jó ötlet!:3 -mosolyogtam.
-Legalább be tudlak mutatni nekik.-hajolt hozzám közel.
-Szeretlek.-csókoltam meg.
-Én is.-jött a válasz.

Kimentem és megbeszéltem anyával. Visszamentem a szobába és összepakoltam a cuccomat.Niall addig foglalt még mára repülő jegyet. A 2 órási géppel mentünk. Niall még hazament összepakolni néhány cókmókját. Mikor visszajött dél volt. Még megebédeltünk és anya megy Zayn kivitt minket a reptérre.  Niall elment átvenni a jegyeket én addig vettem innivalót. Anyával meg Zayn-el beszélgettünk még egy keveset. Lassan 3 negyed 2 lett és elbúcsúztunk tőlük majd mentünk a repülőhöz.  Felmentünk és elfoglaltuk a helyünket. Fél órát utaztunk de én az egészet végigaludtam mivel félek a magasban.

-Ébresztő..! -bökdösött Niall.
-Jajj... már itt vagyunk?-eszméltem fel.
-Igen, még pár perc.-fogta meg a kezemet.
-Félek a leszállástó.-néztem rá.
-Nyugi.-ölelt át.

Egész leszállás alatt fogta a kezemet. Kicsit rosszul voltam de semmi komoly. A repülőtéren taxit hívtunk. Niall megszerette volna lepni az apukáját így nem szólt, hogy megyünk. Kb. 1 órát taxiztunk mire odaértünk. Ki pakoltunk a taxiból és Niall kinyitotta a kaput majd bementünk. Senki nem volt otthon. Niall megmutatta a szobáját és ott lepakoltunk. Utána végigjártuk a házat, megmutatott mindent. Képeket is nézegettünk. Olyan 4-5 óra fele  megéheztünk így leültünk enni. Volt finom krumpli amit az apukája csinált. Nagyon finom volt. Máshogy csinálják az írek mint az angolok a krumplit. Miután ettünk leültünk tvzni. 6-7 óra körül hallottuk, hogy nyílik az ajtó. Niall apukája volt az.

-Fiam, szervusz!-ment oda az apukája Niall-höz.-Te, hogy kerülsz ide? -kezdtek el beszélgetni.
-Gondoltam  turné előtt meglátogatlak.-mondta Niall.
Engem észre se vettek. Cseverésztek még perceken át. Én ott álltam így úgy gondoltam leülök. Mikor leültem az apukája észrevette, hogy ott vagyok.
-És ő kicsoda?-mutatott rám az apukája.
- Ja. Hát apa ő itt Trina Malik a barátnőm.
-Isten hozott a családunkban. Én Bobby vagyok.-rázta meg a kezemet és adott egy puszit.
-Csókolom.
-Jajj nyugodtan tegezz! Hívhatsz Bobbynak.- ölelt át Bobby.
-Rendben.-mosolyogtam.

Leültünk a kanapéra és beszélgettünk. Jól megismertük egymást Bobbyval. Nagyon kedves és jó ember. Még mesélt nekem kicsit Niall kis kori viselkedéséről cselekményeiről. Sokat nevettünk. Niall azt szerette volna ha megismerném az anyukáját is. Kocsiba ültünk és elmentünk hozzá. Mikor bementünk a házba ott volt a anyukája.

-Szia anya.-köszönt Niall.
-Kisfiam. Te itt?-kérdezte.
-Igen. Egyébként bemutatom a barátnőmet.-tolt oda Niall hozzá.
-Csókolom. Trina Malik a nevem.
-Nyugodtan tegezz csak. Maura vagyok.

Maura-val is beszélgettünk sokat, őt is megismertem. Nagyon kedves nő. Csinált nekünk vacsorát is, Niall tele ette magát.

2013. december 25., szerda

20.rész - Már csak 5 nap?

~Trina szemszöge~
Reggel mikor felkeltem Niall ott feküdt mellettem. Nem szerettem volna felkelteni, de sajnos sikerült..

-Jó reggelt.-dörzsölte a szemét Niall.
-Szia.-simogattam meg az arcát.
-Lassan menned kell reggelizni.-állt fel.
-Rendben.-álltam volna fel, de Niall gyorsan felkapott.
-Tudod, hogy nem szabad.-tett be a tolókocsiba.
-Ooo.-hajtottam le a fejemet.
-Már csak pár nap. Kitartás!-kezdett el tolni.
-Hát rendben.

Mikor beértünk az ebédlőbe volt egy külön asztal, Niall-nek is volt rajta teríték. Mikor letültünk az orvos oda jött hozzánk.

-Jó reggelt fiatalok.-mondta az orvos.
-Jó reggelt.válaszoltuk.
-Horan úr nyugodtan reggelizzen maga is, hisz már 1 hónapja itt van a kisasszonnyal.
-Köszönöm.-mondta Niall.

Elgondolkodtam azon, hogy milyen régóta feküdtem kómában..1 hónap az nagyon sok. Azóta halgattam mindent és nem tudtam tenni semmit. Még csak egy pici jelet se tudtam adni, hogy hallom és nem hagyom magára. Nagyon megrázott ez.. Miután megreggeliztünk mentünk vissza a szobámba és felöltöztünk. Niall elvitt megint sétálni. A séta után fent a szobámba beszélgettünk.

-Jó napot.-jött be az orvos. Majd megnézte a papírjaimat és az állapotomat is.-Van egy jó hírem!
-Tényleg?-pattant fel Niall.
-Igen. Nagyon gyorsan javul az állapota a kisasszonynak. Lábra állhat de még pihentetheti is. És ha továbbra is ilyen gyorsan javul az állapota akkor holnap már haza is mehet.
-De jó.-mosolyogtam.-Köszönjük!
-Ez a dolgom. További szép napot.-ment ki.

Tiszta boldogok voltunk. Szórakoztunk így, hogy már járhattam.Gyorsan elszaladt az idő a mókával. Amíg én fürödtem Niall összepakolta a dolgaimat. Hamar elmentünk aludni, hogy másnap legyen. Én nem tudtam aludni, ellentétben Niall-el ő mint a bunda úgy aludt. Olyan 2 óra fele én is eltudtam aludni.
Reggel 8 óra körül keltem fel. Niall még javában aludt. Hagytam hagy aludjon. Addig elintéztem a papírokat és a dolgaimat. Mikor visszamentem a szobába pont felkelt Niall.

-Mehetünk álom szuszék?-mosolyogtam.
-Persze akkor intézzük a papírokat.-mondta Niall és felállt.
-Már kész.-fogtam meg a táskámat.
-Ohh ad csak ide.-vette ki a kezemből a táskát.
-Oké. Akkor menjünk.

Megfogta a kezemet és haza mentünk. Otthon még beszélgettünk anyával meg Zaynnel. Niall akkor nálam aludt. Este mikor az ágyban feküdtünk elkezdtünk beszélgetni.

- Várod már?- Kérdezte Niall.
-Mit?-csodálkoztam.
-Hát a turnét.
-Ja persze, de még 1 hónap.-szomorkodtam.
-Dehogy is! 5 nap és megyünk.
-Hogy mi?-tátottam nagyra a számat.
-Igen.-simította meg az arcomat.
-De jó.-öleltem át.
-Te kis bolond.-kezdett el csikizni.
-Neeeeeeeeeeee.-kiabáltam.
-Cssshhhhh.-csitítgatott.

Niall annyira csikizett, hogy már fájt a hasam, de nagyon. Kicsit meglöktem pont annyira hogy eltudjak futni a fürdőbe mert nagyon csikis vagyok. Percek múlva kinéztem Niall nem volt sehol. Be mentem a szobába de nem volt ott. Gondoltam vagy a konyhába van vagy Zaynnél. Gyorsan beültem az ágyba. Niall ekkor nyitott be. Felém szaladt és megint csikizni kezdett.

-Hagyd abba.-kiabáltam.
-Ennyire csikis vagy?-hagyta abban.
Én csak bólogattam.
-De édes vagy.-csókolt meg.
-Szeretlek.-öleltem át.


Ne felejtsétek el a komikat!!! Így is úgy hoztam 3-4 részt, hogy nem volt meg a komment. Szóval 2 komment és jön a következő! Remélem eddig izgalmas és tetszik a történet!:3<3

2013. december 24., kedd

19.rész - Csodák igen is vannak

Heteken keresztül vártam de Trina nem tért magához.Minden nap beszélte hozzá, állandóan fogtam a kezét. Ott ültem mellette mindig. Egyik nap bejött az orvos.Megnézte az eredményeit.

-Az állapota sajnos nem javul.De nem is romlik.
-De rendbe fog jönni?-kérdeztem.
-Ha 12 órán belül nem történik semmi akkor holnap este 7 órakor lekötjük a lélegeztető gépről.-közölte az orvos.
-Mi?-tátottam a számat.
-Sajnálom de nyár van sok a beteg kell a hely és ez egy előírás...-ment ki az orvos.

Sírva fakadtam. Nem akartam elhinni. Felhívtam Zaynt, halottam, hogy azonnal sírni kezdett. Beszéltem Trinához, mert én hittem benne. Pár órával később Zayn és Trisha megérkeztek. Trisha zokogott, de ugyan úgy Zayn is. Talán még én sem sírtam úgy mint akkor.Végig fogtam a kezét el sem engedtem. Későn feküdtünk le de senki nem ment haza. Reggel felkeltünk elmentünk enni aztán vissza egész nap beszélgettünk és beszéltünk Trinához. Olyan 5 óra fele Lisa megérkezett mint minden nap szokott jönni meglátogatni Trinát.

-Miért sír mindenki?-kérdezte Lisa.
Senki nem válaszolt.
-Meghalt?-fakadt sírva.
-Nem!-kiáltottam.-Lefogják venni a gépről.-sírtam el magam még jobban.

Lisa majdnem összeesett. Együtt sírtunk mind a 4-en. Már fél 7 volt. Lisa imádkozott. Egyszer csak nagy csend támadt. Az orvos akkor jött be és megnézte az állapotát.

-Nincs mit tenni eljött az idő.-rakta le a papírjait az ágyra.
-Nem teheti!-állt fel Lisa.

Zayn megfogta nehogy csináljon valami hülyeséget. Én fogtam Trina kezét, Trisha meg ott állt mögöttem. Percek múlva bejött a szobába két nővér. Szép lassan lekötötték a gépről. Néhány perc múlva Trina vett egy nagy levegőt és kinyitotta a szemét, majd megszorította a kezemet azzal a falatnyi erejével.Oda hajolt hozzám.

-Szeretlek.-suttogta.
-Én is.-borultam rá.

~Trina szemszöge~
Mindent hallottam amit mondtak mindent. Halottam de nem tudtam irányítani az agyamat. Nem tudtam megparancsolni hogy kelljek fel. Semmit.

-Nagyon szeretlek!-csókolt meg Niall sírva.
-Én is.-mondtam még mindig suttogva.

Lisa, anya és Zayn rögtön nekem estek elkezdtek ölelgetni meg puszilgatni. Az orvos rögtön megvizsgált.

-Nagyon csodálatos dolog ami történt. Maga nagyon erős fiatal kisasszony. A biztonság kedvéért megkérném hogy néhány napig ne álljon lábra. Adunk neked egy tolókocsit és a fiatalember majd segít magának.Még pár napig bent tartjuk de nem lesz sok ígérem. További szép estét.
-Rendben köszönjük.-mondta Naill.

Nagyon sokat beszéltek nekem néha nem is fogtam fel mit.Lassan már én is tudtam normálisan beszélni. Olyan 9 óra fele anya, Zayn és Lisa hazamentek. Niall velem maradt. Fél 10 körül Niall kivitt kicsit sétálni. Ott tologatott, nagyon élvezte rendesen elszórakozott velem!Gyönyörű csillagos ég volt akkor este. Niall az egy pillanatban mikor gyönyörködtem az égben kiemelt a székből és az ölében tartott.

-Niall tegyél le!-kalimpálóztam.
-Nyugi.-csitítgatott és közben beült a székbe.

Ott ültem az ölében és néztük a csillagokat de hamar elaludtam.

~Niall szemszöge~
Trina elaludt az ölemben. Felálltam és felvittem a szobájába. Utána vissza mentem a székért. Mikor felmentem lefeküdtem mellé és együtt aludtunk.